A magyar bor - Archimedia

A magyar bor

Ibn Rószteh arab író X. századi krónikájában már említi a magyar szőlőtermesztést. A honfoglalás utáni szőlőtermesztés és bortermelés három dologra épült: a görög-kelta hagyományra, a római hagyományra és a magyarok keletről hozott ismereteire.

Oklevelek, dokumentumok tanúsága szerint az ezredik év táján sok helyen folyt jelentős szőlőművelés, így például Pannonhalmán, Szekszárd környékén és Budán.

Az I. világháborút lezáró trianoni béke után a szőlőültetvények közel kétharmada határainkon kívül rekedt. A borfogyasztó népesség több mint fele viszont itt maradt. Az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnésével külföldi piacaink nagy részét elvesztettük.

Bár a II. világháború utáni első években a termelés megközelítette a háború előtti évek átlagát, a szőlők minősége tovább romlott. A hibás gazdasági és politikai döntések miatt a bortermelés gazdaságilag és erkölcsileg is a mélypontra süllyedt. Az állam az 1960-as években hatalmas ráfordítással talpra akarta állítani a szőlőtermesztést, de erőfeszítését a szakértelem hiánya miatt nem koronázta siker. Rossz fajtaszerkezet, nem megfelelő terület, rosszul előkészített talaj jellemezte a frissen telepített több tízezer hektár szőlőt. Bár nőtt a termelés, az export, a minőséget elsősorban az igénytelen szovjet piac határozta meg.

A rendszerváltás – 1990 – után újabb válságot élt át bortermelésünk. Elveszítettük keleti piacaink nagy többségét, s ez túltermeléssel járt. Megváltoztak a mezőgazdasági termelés lehetőségei és feltételei.

1994 végén megszületett az új hegyközségi törvény. Ezzel remélhetőleg megindult az a folyamat, mely a fogyasztók igényességével, valamint a bortermelők tudásával és lelkiismeretességével párosulva ismét megteremti a magyar bor hajdani legendás hírnevét...

Június

Szent Iván hava – Rák hava – Nyárelő

A Pünkösd mozgó ünnepként május végén vagy június elején megtartott ünnep, a húsvéti ünnepkör lezárása. Az egyház a Szentlélek Jézus által megígért eljövetelét és az egész világon való szétáradását ünnepli. A Pünkösd, mint ünnep, korábbi eredetű. A Pünkösd ugyanis a zsidó vallásban Peszah – azaz Húsvét – után következő ötvenedik napon volt. A legjellegzetesebb a pünkösdi népszokások közül a pünkösdi királyválasztás, amely ügyességi próbákkal, vetélkedéssel – lovasversennyel, bikahajszolással, bothúzással, kakasütéssel – járt...A pünkösdi király kiváltságai közé tartozott – például Dunántúl egyes vidékein –, hogy egy évig ingyen ihatott bort a kocsmában, annak árát az elöljáróság vagy a helybéli földesúr fizette.

Június 8. – Medárd napja

Medárd 458-ban született frank eredetű püspök, szent volt. Legendája szerint már gyermekként segített a szegényeken, köpenyét egy vak koldusnak, lovát egy földművesnek adta. A néphit szerint ha Medárd-napon esik, negyven napon át esős idő várható. A gabonaaratás és a szüreti munka védőszentje.

Június 14. – Éliás napja

Háztetőket tépett le, kocsikat borított fel, fákat csavart ki tövestül régen a dühöngő szélvihar Éliás napján. Somlón is emlékeznek olyan esetre, hogy hordókat döntött fel és görgetett le a vihar, sőt borosszekeret is magával ragadott a mély dűlőutakon lehömpölygő áradat. Már hajnalban lehetett következtetni a beálló időváltozásra. Ha a kelő napot szürke felhő övezte, biztosan megérkezett délutánra a neve napját ünneplő Éliás.

Június 15. – Vida – Vid – Vitus napja

Mindenütt azt tartják, hogy most fordul meg az időjárás. A rákok – a muravidékiek szerint – e napon kijönnek a folyó partjára, várják a változást. A Vid-napi időjárás termésjósló is. Jó idő esetén jó termés, rossz idő után rossz termés várható. Ha Szent Vid napján eső esik, hibás lesz az árpa, mondogatták már régóta. Vitus napján rendszerint viharos, zivataros az idő, ilyenkor gyertyát gyújtottak. Vid vértanú, szent életét a Martyrologium Hieronymianum 450 táján említi, más források szerint 303 táján halt vértanúhalált. Legendája szerint Szicíliában született pogány szülőktől.

Úrnapja

A magyar nyelvterület katolikus vidékein e napon koszorút fonnak virágokból, elviszik a templomba, megszenteltetik. A tornácra, az ajtó fölé akasztják az úrnapi koszorút. Ha jön „a nagy idő”, három szál virágot kihúznak a koszorúból, és egyesek tűzben, mások szentelt gyertya lángjában égetik el, a hamuját a védendő termény földjébe, a szőlő négy sarkába elássák. A Balaton-felvidéken az úrnapi körmenet sátrának növényeit hazavitték és kis kereszt alakba összekötve a szőlőterület négy sarkára szúrta a szőlősgazda, ezzel is bekertelve, védve a szentelmény erejével a szőlőterületét és a szőlőtermését.

Az Úrnapja mozgó ünnep, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtök. Ezen a napon az egyház újra megünnepli az Utolsó vacsora misztériumát, minthogy erre a nagyheti gyász miatt nem volt igazi alkalom. Az Úrnapját (Corpus Domini) a 13. század óta ülik meg. Az egyház szándéka szerint ez az ünnep azt hangsúlyozza, hogy Jézus mennybemenetele után is a hívek között maradt az Oltáriszentség képében. Mindenütt körmeneteket tartanak. Körbehordozzák az Oltáriszentséget, a négy égtáj szerinti, zöld ágakkal, virágokkal díszített alkalmi oltároknál megállnak, imát mondanak. A vallásos körmeneteket – különösen a középkorban – nagy vigasságok követték. Krónikások jegyezték fel, hogy 1501-ben, a budavári úrnapi ünnepségen a főtér díszes szökőkútjából bor folyt, s mindenki ihatott belőle kedve szerint. A népi hitvilág a Szentség körülhordozásának a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elűző varázserőt tulajdonít.

Június 24. – Szent Iván napja

A nyári napforduló napjának ünnepe, amit Európa-szerte lángoló tűz gyújtásával ünnepeltek meg.

Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből