A magyar bor - Archimedia

A magyar bor

Ibn Rószteh arab író X. századi krónikájában már említi a magyar szőlőtermesztést. A honfoglalás utáni szőlőtermesztés és bortermelés három dologra épült: a görög-kelta hagyományra, a római hagyományra és a magyarok keletről hozott ismereteire.

Oklevelek, dokumentumok tanúsága szerint az ezredik év táján sok helyen folyt jelentős szőlőművelés, így például Pannonhalmán, Szekszárd környékén és Budán.

Az I. világháborút lezáró trianoni béke után a szőlőültetvények közel kétharmada határainkon kívül rekedt. A borfogyasztó népesség több mint fele viszont itt maradt. Az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnésével külföldi piacaink nagy részét elvesztettük.

Bár a II. világháború utáni első években a termelés megközelítette a háború előtti évek átlagát, a szőlők minősége tovább romlott. A hibás gazdasági és politikai döntések miatt a bortermelés gazdaságilag és erkölcsileg is a mélypontra süllyedt. Az állam az 1960-as években hatalmas ráfordítással talpra akarta állítani a szőlőtermesztést, de erőfeszítését a szakértelem hiánya miatt nem koronázta siker. Rossz fajtaszerkezet, nem megfelelő terület, rosszul előkészített talaj jellemezte a frissen telepített több tízezer hektár szőlőt. Bár nőtt a termelés, az export, a minőséget elsősorban az igénytelen szovjet piac határozta meg.

A rendszerváltás – 1990 – után újabb válságot élt át bortermelésünk. Elveszítettük keleti piacaink nagy többségét, s ez túltermeléssel járt. Megváltoztak a mezőgazdasági termelés lehetőségei és feltételei.

1994 végén megszületett az új hegyközségi törvény. Ezzel remélhetőleg megindult az a folyamat, mely a fogyasztók igényességével, valamint a bortermelők tudásával és lelkiismeretességével párosulva ismét megteremti a magyar bor hajdani legendás hírnevét...

December

Karácsony hava – Bak hava

December 4. – Borbála napja

A Borbála-ág kivirágoztatása szokásos termésjósló mód volt. Sokszor csak azért próbálkoztak az ágak kivirágoztatásával, hogy karácsonyra virág legyen a házban, mely színt, vidámságot visz a téli napok szürkeségébe. A Borbála-ágat, sárgabarack termőrügyes ágát vagy szőlővenyigét befőttes üvegben, vízben feltették a kemence vállára, vagy a meleg szobában az asztalra. Ha karácsonyig kihajtott, kivirágzott, meg lehetett látni, milyen lesz a termés a következő esztendőben.

December 6. – Miklós napja – Regölés napja

December hónapban Luca napja körül csoportosul nemcsak a legtöbb szokás, hanem hiedelem és időjóslás is. Nem véletlen ez, hiszen egykor ezen a napon volt leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Ezt a Gergely naptár a 16. század végén tíz nappal kitolta, de a hagyományok továbbra is megmaradtak a régi helyükön, és csak néhány tevődött át a mai karácsony környéki napokra. A regölésnek egyik leglényegesebb mozzanata a különböző rendű jókívánságok kifejezése. A középkorban Jézus születése napjával, karácsonnyal kezdődött az új esztendő. Az újévi jókívánságok ma már puszta udvariassági szólammá halványultak. A régi népi rétegekben azonban kisebb-nagyobb mértékben él a szó mágikus erejébe vetett hit. A szóval kifejezett kívánság egyúttal a teljesedést is jelenti, előkészíti. Miklós, a kisázsiai Myra város püspökének emlékünnepe. Védőszentje a házasságnak, az anyaságnak és a gyermekeknek. Alakja közismert, jóságos tekintetű, ezüst szakállas idős emberként ábrázolják, aki püspöki süveget és piros talárt visel, kezében pedig püspöki pásztorbotot tart. Általában a jó gyermekek ajándékosztó barátjának tekintik, pedig az évszázadok folyamán patrónusukként tisztelték a halászok, révészek, vízimolnárok is, de védőszentje volt a felvidéki aranybányászoknak, sőt a gabonával és borral kereskedő tőzséreknek is. A gonoszt jelképező ördög, a krampusz csak később, a középkorban szegődött a jó püspök kísérőjéül. Miklós kultusza – és idegen, bár mindmáig használt neve – a felvidéki és az erdélyi szászok útján jutott el hozzánk.

December 24–25. – Nagykarácsony – Jézus születése

December 27. – János napja

János a fordulópont szentje, mivel Janus nyomán őt is az év egyik kapujának, a téli napfordulónak a megszemélyesítőjeként tartották számon. János az, aki előtt látomásaiban a „mennyek ajtaja” megnyílt. December 27-e, Szent János evangélista emléknapja régebben, a 18. századig Karácsony harmadnapja volt. Általában István-nappal együtt ülték meg. A magyarországi szőlősgazdák régen bort szenteltettek, minden hordóba egy cseppet tettek belőle, hogy a bor ne romoljon meg. Borszenteléskor a katolikus templomok oltárai csak úgy roskadoztak a kisebb-nagyobb palackoktól, amikben a borosgazdák odakészítették a pap áldására várva féltett termésük javát, mintáját. A régi János-napi szokások legjelesebbje – a szokványos Jánosköszöntők, jánosolások mellett – a borszentelés, és a Szent János áldása, más néven Szent János pohara, vagyis a szentelt borral való köszöntés, áldomás. Régen a János-napon megszentelt borral kínálták azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt a „Szent János pohara”. A máig is megtartott szokás alkalmat nyújt a vendégségből való búcsúzkodásnál is az utolsó, búcsúpohár elfogyasztására. A régi rítus szerint ezt ülve kell kiinni.

December 31. – Szilveszter napja

Az év vége és a reménybeli boldogabb évkezdet időpontja. Év, évszázad, évezred váltásának napja a Gergely naptárban.

Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből