Bor és Biblia - Archimedia

    Ószövetség

A Szentírásban a bortermelésről először a Teremtés könyvében esik szó: „Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete.

És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén” (Móz.I. 9, 20-21.)

Az iszlám hit kialakulásáig Palesztinában és környékén a bor a nép itala volt. Az Ószövetség szerint Palesztina híres volt szőlőjéről, a bor hozzátartozott az élethez, a Biblia alapvető táplálékként említi :
„Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat.” 
„...kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód ... számára, úgy hogy semmiben sem szűkölködünk.” (Bírák könyve 19, 19.)

Valószínűsíthető, hogy vörösbort ittak, mert a bort a „szőlő vére”-ként említik. 
„Mért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?” (Ésaiás könyve 63, 2.), vagy „... és szőlő vérét, bort ittál” (Mózes V. 32, 14.)

Az Ószövetségből tudhatjuk meg, hogy a szőlőskerteket főleg lejtőkre telepítették. 
„Szőlőket plántálsz Samariának hegyein” (Jeremiás 31, 5.). 
A talajművelésről is szól a Biblia: „Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált bele...” (Ésaiás 5, 1-2.) 
A Bibliából tudjuk azt is, hogy a szőlőt fügefára futtatták, vagy karót vertek mellé és rendszeresen tisztították a gaztól.

A szüret a vígasság jegyében folyt már azokban az időkben is. 
„Elvétetett a vígság és öröm a kertből, és a szőlőkben nem vígadnak és nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.” (Ésaiás 16, 10.) 
Jelképként is többször megjelenik a bor az Ószövetségben. „...ímé, bensőm olyan, mint az új bor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.” (Jób 32, 19.) 
„Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel elegyítve” (Ésaiás 1, 22.)

    Újszövetség

Az Újszövetségben Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik. A víz borrá változtatása a kánai menyegzőn történt. (János 2, 1–12.)

Krisztus példabeszédeiben olvashatjuk, hogy a bort a gyógyításban is használták: „És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba.” (Lukács 10, 34.)

Pál apostol Timótheushoz írt 1. levelében a borivást, mint egészségre hasznos dolgot ajánlja. „Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel.” (5, 23.)

Gyakran szerepel jelképként a szőlőskert, szőlőműves, szőlőtő.

Pl. János 15, 1-6., („Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15, 5.), valamint Máté 20, 1–16. és 21. 33–46. 
A legfontosabb szerephez akkor jutott a bor, mikor az utolsó vacsorán az Eucharisztia megalapításakor, Jézus kenyeret és bort vett kezébe. „...és vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára.” 
(Máté 26, 27–28.) 
A keresztények Krisztus vérét, a szövetség jelképét, a bor színe alatt veszik magukhoz. A kehely a bornak, Krisztus vérének tartóedénye, az egyik legfontosabb keresztény jelkép.

Június

Szent Iván hava – Rák hava – Nyárelő

A Pünkösd mozgó ünnepként május végén vagy június elején megtartott ünnep, a húsvéti ünnepkör lezárása. Az egyház a Szentlélek Jézus által megígért eljövetelét és az egész világon való szétáradását ünnepli. A Pünkösd, mint ünnep, korábbi eredetű. A Pünkösd ugyanis a zsidó vallásban Peszah – azaz Húsvét – után következő ötvenedik napon volt. A legjellegzetesebb a pünkösdi népszokások közül a pünkösdi királyválasztás, amely ügyességi próbákkal, vetélkedéssel – lovasversennyel, bikahajszolással, bothúzással, kakasütéssel – járt...A pünkösdi király kiváltságai közé tartozott – például Dunántúl egyes vidékein –, hogy egy évig ingyen ihatott bort a kocsmában, annak árát az elöljáróság vagy a helybéli földesúr fizette.

Június 8. – Medárd napja

Medárd 458-ban született frank eredetű püspök, szent volt. Legendája szerint már gyermekként segített a szegényeken, köpenyét egy vak koldusnak, lovát egy földművesnek adta. A néphit szerint ha Medárd-napon esik, negyven napon át esős idő várható. A gabonaaratás és a szüreti munka védőszentje.

Június 14. – Éliás napja

Háztetőket tépett le, kocsikat borított fel, fákat csavart ki tövestül régen a dühöngő szélvihar Éliás napján. Somlón is emlékeznek olyan esetre, hogy hordókat döntött fel és görgetett le a vihar, sőt borosszekeret is magával ragadott a mély dűlőutakon lehömpölygő áradat. Már hajnalban lehetett következtetni a beálló időváltozásra. Ha a kelő napot szürke felhő övezte, biztosan megérkezett délutánra a neve napját ünneplő Éliás.

Június 15. – Vida – Vid – Vitus napja

Mindenütt azt tartják, hogy most fordul meg az időjárás. A rákok – a muravidékiek szerint – e napon kijönnek a folyó partjára, várják a változást. A Vid-napi időjárás termésjósló is. Jó idő esetén jó termés, rossz idő után rossz termés várható. Ha Szent Vid napján eső esik, hibás lesz az árpa, mondogatták már régóta. Vitus napján rendszerint viharos, zivataros az idő, ilyenkor gyertyát gyújtottak. Vid vértanú, szent életét a Martyrologium Hieronymianum 450 táján említi, más források szerint 303 táján halt vértanúhalált. Legendája szerint Szicíliában született pogány szülőktől.

Úrnapja

A magyar nyelvterület katolikus vidékein e napon koszorút fonnak virágokból, elviszik a templomba, megszenteltetik. A tornácra, az ajtó fölé akasztják az úrnapi koszorút. Ha jön „a nagy idő”, három szál virágot kihúznak a koszorúból, és egyesek tűzben, mások szentelt gyertya lángjában égetik el, a hamuját a védendő termény földjébe, a szőlő négy sarkába elássák. A Balaton-felvidéken az úrnapi körmenet sátrának növényeit hazavitték és kis kereszt alakba összekötve a szőlőterület négy sarkára szúrta a szőlősgazda, ezzel is bekertelve, védve a szentelmény erejével a szőlőterületét és a szőlőtermését.

Az Úrnapja mozgó ünnep, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtök. Ezen a napon az egyház újra megünnepli az Utolsó vacsora misztériumát, minthogy erre a nagyheti gyász miatt nem volt igazi alkalom. Az Úrnapját (Corpus Domini) a 13. század óta ülik meg. Az egyház szándéka szerint ez az ünnep azt hangsúlyozza, hogy Jézus mennybemenetele után is a hívek között maradt az Oltáriszentség képében. Mindenütt körmeneteket tartanak. Körbehordozzák az Oltáriszentséget, a négy égtáj szerinti, zöld ágakkal, virágokkal díszített alkalmi oltároknál megállnak, imát mondanak. A vallásos körmeneteket – különösen a középkorban – nagy vigasságok követték. Krónikások jegyezték fel, hogy 1501-ben, a budavári úrnapi ünnepségen a főtér díszes szökőkútjából bor folyt, s mindenki ihatott belőle kedve szerint. A népi hitvilág a Szentség körülhordozásának a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elűző varázserőt tulajdonít.

Június 24. – Szent Iván napja

A nyári napforduló napjának ünnepe, amit Európa-szerte lángoló tűz gyújtásával ünnepeltek meg.

Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből