Bor és Biblia - Archimedia

    Ószövetség

A Szentírásban a bortermelésről először a Teremtés könyvében esik szó: „Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete.

És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén” (Móz.I. 9, 20-21.)

Az iszlám hit kialakulásáig Palesztinában és környékén a bor a nép itala volt. Az Ószövetség szerint Palesztina híres volt szőlőjéről, a bor hozzátartozott az élethez, a Biblia alapvető táplálékként említi :
„Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat.” 
„...kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód ... számára, úgy hogy semmiben sem szűkölködünk.” (Bírák könyve 19, 19.)

Valószínűsíthető, hogy vörösbort ittak, mert a bort a „szőlő vére”-ként említik. 
„Mért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?” (Ésaiás könyve 63, 2.), vagy „... és szőlő vérét, bort ittál” (Mózes V. 32, 14.)

Az Ószövetségből tudhatjuk meg, hogy a szőlőskerteket főleg lejtőkre telepítették. 
„Szőlőket plántálsz Samariának hegyein” (Jeremiás 31, 5.). 
A talajművelésről is szól a Biblia: „Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált bele...” (Ésaiás 5, 1-2.) 
A Bibliából tudjuk azt is, hogy a szőlőt fügefára futtatták, vagy karót vertek mellé és rendszeresen tisztították a gaztól.

A szüret a vígasság jegyében folyt már azokban az időkben is. 
„Elvétetett a vígság és öröm a kertből, és a szőlőkben nem vígadnak és nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.” (Ésaiás 16, 10.) 
Jelképként is többször megjelenik a bor az Ószövetségben. „...ímé, bensőm olyan, mint az új bor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.” (Jób 32, 19.) 
„Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel elegyítve” (Ésaiás 1, 22.)

    Újszövetség

Az Újszövetségben Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik. A víz borrá változtatása a kánai menyegzőn történt. (János 2, 1–12.)

Krisztus példabeszédeiben olvashatjuk, hogy a bort a gyógyításban is használták: „És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba.” (Lukács 10, 34.)

Pál apostol Timótheushoz írt 1. levelében a borivást, mint egészségre hasznos dolgot ajánlja. „Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel.” (5, 23.)

Gyakran szerepel jelképként a szőlőskert, szőlőműves, szőlőtő.

Pl. János 15, 1-6., („Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15, 5.), valamint Máté 20, 1–16. és 21. 33–46. 
A legfontosabb szerephez akkor jutott a bor, mikor az utolsó vacsorán az Eucharisztia megalapításakor, Jézus kenyeret és bort vett kezébe. „...és vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára.” 
(Máté 26, 27–28.) 
A keresztények Krisztus vérét, a szövetség jelképét, a bor színe alatt veszik magukhoz. A kehely a bornak, Krisztus vérének tartóedénye, az egyik legfontosabb keresztény jelkép.

Augusztus

Kisasszony hava – Szűz hava – Nyárutó

Augusztus 7. – Donát napja

Donát ókeresztény vértanú (meghalt 361-ben), a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje. A szőlő különös gondoskodást igényel, s ezért a régiek igyekeztek minél több szent segítségét igénybe venni. Donát attribútuma, a törött kehely. Donáthoz különösen a villámcsapás, jégeső távoltartásáért imádkoztak. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki. A falvakban, városokban a templomok harangjait többnyire neki szentelték. Leghíresebb a kassai dóm 16. századi nagyharangja, amelyen Szent Donát képét is megörökítették, nyilvánvalóan abban a hitben, hogy a harangzúgás „visszaveri” a mennydörgést. Egy legenda szerint 1652-ben ereklyéit a bortermő Rajna-vidékre hozták Rómából, a kísérő papba belevágott a villám, de egy hajaszála sem görbült meg, s ezt a szent ereklyéinek tulajdonították. Annyi bizonyos, hogy a német eredetű hiedelemkör kialakulásában Donát nevének Donar, Donner, azaz Thor germán viharisten nevéhez való hasonlósága főszerepet játszott.

Augusztus 15. – Nagyboldogasszony – Nagyasszony napja

A nap időjárása termésjósló is. Ha a „nagyasszony” fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két asszony köze (augusztus 15. – szeptember 8.) varázserejű időszak. Ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt, a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. Nagyboldogasszony az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe. A Nagyboldogasszony elnevezés kizárólag a magyar nyelvben, magyar szóhasználatban létezik, az egyház e napot hivatalosan Szűz Mária mennybemeneteleként ünnepli. Magyarországon nagy egyházi ünnep annak emlékére, hogy a szent király az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta.

Augusztus 20. – István napja

Ha jó az idő Istvánkor, akkor bőséges gyümölcstermésre készüljünk, de ha rossz idő járja, gyenge termést várjunk. Ha a cséplés befejeződött, akkor tartották általában Magyarországon a dologvégző ünnepséget. Ezen a napon általában mindenütt az új búzából őrölt lisztből sütik az új kenyeret. A bort, búzát, békességet, mint a kívánt bőség és a nyugodt munka jelképét mondogatták.

Augusztus 24. – Bertalan napja

Bertalan napját sok helyen őszkezdő napnak, a kánikulát végző napnak tartják. A szőlőkben elszaporodnak a seregélyek, meg kell kezdeni üldözésüket. Ennek érdekében kerepelnek, zajt ütnek a gazdák.

Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből