Bor és Biblia - Archimedia

    Ószövetség

A Szentírásban a bortermelésről először a Teremtés könyvében esik szó: „Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete.

És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén” (Móz.I. 9, 20-21.)

Az iszlám hit kialakulásáig Palesztinában és környékén a bor a nép itala volt. Az Ószövetség szerint Palesztina híres volt szőlőjéről, a bor hozzátartozott az élethez, a Biblia alapvető táplálékként említi :
„Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat.” 
„...kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód ... számára, úgy hogy semmiben sem szűkölködünk.” (Bírák könyve 19, 19.)

Valószínűsíthető, hogy vörösbort ittak, mert a bort a „szőlő vére”-ként említik. 
„Mért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?” (Ésaiás könyve 63, 2.), vagy „... és szőlő vérét, bort ittál” (Mózes V. 32, 14.)

Az Ószövetségből tudhatjuk meg, hogy a szőlőskerteket főleg lejtőkre telepítették. 
„Szőlőket plántálsz Samariának hegyein” (Jeremiás 31, 5.). 
A talajművelésről is szól a Biblia: „Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált bele...” (Ésaiás 5, 1-2.) 
A Bibliából tudjuk azt is, hogy a szőlőt fügefára futtatták, vagy karót vertek mellé és rendszeresen tisztították a gaztól.

A szüret a vígasság jegyében folyt már azokban az időkben is. 
„Elvétetett a vígság és öröm a kertből, és a szőlőkben nem vígadnak és nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.” (Ésaiás 16, 10.) 
Jelképként is többször megjelenik a bor az Ószövetségben. „...ímé, bensőm olyan, mint az új bor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.” (Jób 32, 19.) 
„Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel elegyítve” (Ésaiás 1, 22.)

    Újszövetség

Az Újszövetségben Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik. A víz borrá változtatása a kánai menyegzőn történt. (János 2, 1–12.)

Krisztus példabeszédeiben olvashatjuk, hogy a bort a gyógyításban is használták: „És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba.” (Lukács 10, 34.)

Pál apostol Timótheushoz írt 1. levelében a borivást, mint egészségre hasznos dolgot ajánlja. „Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel.” (5, 23.)

Gyakran szerepel jelképként a szőlőskert, szőlőműves, szőlőtő.

Pl. János 15, 1-6., („Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15, 5.), valamint Máté 20, 1–16. és 21. 33–46. 
A legfontosabb szerephez akkor jutott a bor, mikor az utolsó vacsorán az Eucharisztia megalapításakor, Jézus kenyeret és bort vett kezébe. „...és vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára.” 
(Máté 26, 27–28.) 
A keresztények Krisztus vérét, a szövetség jelképét, a bor színe alatt veszik magukhoz. A kehely a bornak, Krisztus vérének tartóedénye, az egyik legfontosabb keresztény jelkép.

Április

Szent György hava – Bika hava

Mivel áprilisban még sok a csapadék, a paraszti gazdaságokban gyakran „fosós”-nak hívják a hónapot. A gazdák azonban örülnek az esőnek, mert azt tartják: „Áprilisi esőzés kergeti a fagyot”. Általában áprilisban van a tavaszi ünnepkör legjelesebb ünnepe, a Húsvét. A Húsvét mozgó ünnep, vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) után következő holdtölte utáni vasárnapra esik.

Április 6. – Vilmos napja

Termésjósló nap lévén figyelik az időjárást. Ha esik az eső, szűk lesz az esztendő – vélik az öregek.

Április 12. – Száznap – Gyula napja

Az év századik napja. Mivel féregűző nap, a tisztaság, a takarítás napja, kitakarítják a lakást, kiűzik a férgeket az istállóból.

Április 24. – Szent György napja

Névadója Sárkányölő Szent György, a lovagi erények megtestesítője. Ókeresztény eredetű szent, aki hitéért Diocletianus római császár idején, 303-ban szenvedett vértanúhalált. Magyarországon már az Árpád-házi királyaink idején is nagy tisztelet övezte. Szent György a magyar népi vallásosságban úgy él, mint a pásztorok, állattartók védőszentje. Napja előkelő helyet foglal el a jeles napok sorában. A néphit szerint Szent György napja a legszerencsésebb nap az egész naptárban. Egész Európában – hagyományosan nálunk is – a mezőgazdasági tavasz kezdeteként tartják számon.

Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből